Fotografie

Publikum	Eldad Tarmu	Kováč, Solárik, Tarmu, Ragan	Eldad Tarmu v meste
Kristína a Klaudius	Kristína a Klaudius	Eldad Tarmu, Róbert Ragan	Eldad Tarmu, Nothing But Swing
Róbert Ragan	Eladad Tarmu, Nothing But Swing	Eldad Tarmu	Peter Solárik
Klaudius Kováč	Eldad Tarmu, Róbert Ragan	Publikum	Publikum
Peter Solárik, Klaudius Kováč	Eldad Tarmu

Tlač

Jazz a sörfesztiválon

Mint arról már többször beszámoltam a Fidelio lapjain, a szlovákiai Ipolyságon minden nyáron és kora ősszel több jazz-világnagyság ad koncertet – hála a hangversenyeket szervező Ipolyság város pecsétje (Sigillum oppidi Saag) alapítványnak, illetve Makovínyi Pálnak, aki bámulatos energiával organizálja a programokat. A legjobb értelemben vett jazzdiplomata ő, aki az e sorok írójához hasonlóan kényelmes emberek számára szinte érthetetlen munkabírással és lelkesedéssel fáradozik egy-egy koncert létrehozásán, egy személyben látva el egy egész fesztiválszervező iroda munkáját. Május 20-án, több évi előkészítés után Ipolyság végre vendégül láthatta a svéd Carl Orrje trióját (erről a koncertről ld. a Gyorsfénykép egy svéd jazztrióról című cikkünket), július 1-jén pedig az izraeli származású, de jónéhány éve már Amerikában élő Eldad Tarmu vibrafonos látogatott el a szlovák kisvárosba. Tarmu, aki különleges ütőhangszerén ma az egyik legígéretesebb rising star Amerikában, de talán az egész világon, pályájának kezdetén Bobby Hutcherson nyomdokain indult el, vagyis a vibrafon szabad improvizációs alkalmazási lehetőségeit kutatta. Ipolysági koncertjének hallgatósága is érzékelhette, hogy a kísérletezés ma sem idegen a négy verővel játszott harmóniák fiatal mesterétől. Mint Tarmu elmondta, életének nagy fordulópontja mégis akkor következett be, amikor megismerkedett Dave Pike művészetével. Tarmu úgy véli, ma szinte senki nem játszik olyan igénnyel vibrafonon, mint a jelenleg az USA nyugati partján élő, 1938-ban született mester, aki harminc éves korában Európába költözött, úgyhogy leghíresebb felvételeinek egy részét európai kísérőkkel készítette. A ma hatvanhét éves és már nem nagyon aktív Pike atyai barátja Tarmunak, aki viszont fáradhatatlanul utazik a világban, és mindenhol szívesen játszik a helyi tehetségekkel. A vibrafonos már többször fellépett a budapesti Jazz Gardenben és a Gödörben, játszott Erdélyben és a Vajdaságban, ahol Tóth Viktorral és Szandai Mátyással, valamint egy izraeli dobossal kvartettezett. Ipolyságon is hamar otthonosan érezte magát, hiszen a hagyományos jazzt igen magas fokon művelő Nothing But Swing szlovák jazztrióval lépett színpadra. A szlovák hármas (Klaudius Kováč – zongora, Róbert Ragan – bőgő és Peter Solárik – dob) már több lemezen, például a vendégszólista nélkül felvett Soul Station-ön bizonyította, hogy swingelésben nem ismer lehetetlent, de a Tarmu-féle tört harmóniák, váratlan ritmikai fordulatok se hozták zavarba a rutinos besztercebányai zenekart. A nemzetközi kvartett főleg Tarmu–szerzeményeket adott elő, de a műsor végére egy-két standardet is tartogattak. Miután a műsorukat befejezték, egy tizenhét éves, de máris nagy tehetségnek mutatkozó helybéli kislány Klaudius Kováč kíséretében elénekelte Abhez Nature Boy című örökzöldjét. Maga a vibrafonos is, mint később elmondta, olyan tehetségesnek látja az előadót, hogy szeretné, ha jövőre részt vehetne a vibrafonos temesvári jazzkurzusán. Úgy alakult, hogy Eldad Tarmu és a Nothing But Swing koncertje egybeesett az ipolysági sörfesztivállal, amelynek magyar sztárvendége a Bikini együttes volt. A hatalmas sörsátorban felállított színpadon először egy kicsit furcsán mutattak a jazzhangszerek, illetve a rövid hangpróbát tartó jazz-zenészek, de néhány perccel a koncert kezdete után megnyugodhattak a Tarmuék miatt a helyszínre látogató jazzrajongók, ugyanis a sör és a rockzene iránt érdeklődő vendégek példás türelemmel, sőt: figyelemmel hallgatták végig a kvartett hangversenyét, a Nature Boy-t éneklő Krisztinát pedig vastaps köszöntötte. Ipolyságon tehát muzsikusok és zenehallgatók – immár sokadszor – jelesre vizsgáztak. http://www.fidelio.hu/VisszHang.asp?id=8231

späť na začiatok

Néhány könnyed vadállat

späť na začiatok

PIVO - JAZZ - ROCK...

Eldad Tarmu a Nothing but Swing na pivnom festivale v Šahách

Tohtoročná úroda jazzových koncertov sa ukazuje bohatá. V našom malom mestečku vďaka nadšeniu organizátora Pavla Makovínyiho a podpore Pečate mesta Šahy n.f., sa uskutočnilo a plánuje sa uskutočniť slušný počet vystúpení umelcov hrajúcich pre náročné uši (a srdcia). Pozoruhodná je nielen ich početnosť, ale aj rôznorodosť a úroveň.

Z dôvodu výstavby vo dvore synagógy a ďalšieho podujatia v meste v tom čase sa usporiadatelia správne rozhodli spojiť oba koncerty. A tak Eldad Tarmu (vibrafón - USA) a skupina Nothing but Swing (Sk) = Klaudius Kováč (klavír), Peter Solárik (bicie), Róbert Ragan (kontrabas), hrali teda na pivnom festivale.

Eldad Tarmu sa už počas nácviku javil ako veľmi rytmicky založený hráč. Ak sa niekto nechal pomýliť ľúbivými motívmi jeho skladieb, Eldad ho ihneď z toho prebral. V explozívnych iprovizáciách rozobral skladbu na „franforce“ tak voľnostársky, ako to dokážu len hráči s obrovským citom pre súzvuk. Šiel až na (za) hranicu bežných harmonických zvyklostí. Nedalo sa ľahko predpokladať, čo bude nasledovať. To isté platí aj o rytme. Až sa mi zdalo neuveriteľné, ako sa hudobníci,  ktorí predtým nehrali spolu iba ničo do dvoch hodín, sa stretnú v tak členenom rytme v stop-time.  Sloveské trio Nothing but Swing to zvládlo na jednotku. Aj hosť sa vyjadroval o nich s nadšením. Hudba, akú skladá Eldad Tarmu môže byť pre nepripravených poslucháčov „ťažko stráviteľná“, ale kupodivu to tak nebolo. Otvorený bezprostredný prístup a temperament Eldada uniesol každého z prítomných. Rád vyzval na „dialóg“ Róberta Ragana na kontrabase, vytvoril priestor Petrovi Solárikovi pre väčšie sólo na bicie a Klaudius Kováč (klavír) pravdepodobne prekvapil svojim poňatím Eldadových skladieb a živými vstupmi aj nás. Zaujímavým bonbónikom na záver bolo vystúpenie mladej speváčky Kristíny Čabákovej (B. Štiavnica) s Klaudiom Kováčom.

Z výrazu tváre hudovníkov usudzujem, že sa na tomto koncerte cítili dobre. Určite sa dobre há pred tak početným obecenstvom (len letáčikov sa rozdalo 600). A čo ma zvlášť potešilo, v rozhovoroch po ich vystúpení sa veľmi kladne vyjadrovali o jazze aj priaznivci rocku či populárnej hudby. Možno spájanie žánrov, vystúpenie domácich a hostí do spoločnej akcie je cesta, ktorou bude dobré kráčať aj v budúcnosti.

späť na začiatok